Megdöbbentő igazságok a félelemről (3)

Az elmúlt napokban szó volt róla, hogy a félelemmel folyamatosan dolgunk van, mert míg élünk, sosem szűnik meg teljesen. Azt is megtudhattuk, milyen fontos szembenézni félelmeinkkel. Ma arról lesz szó, hogyan lehet a félelem ellenére cselekedni:

3) Akkor csináld félve!

Amikor Elisabeth Elliot férjét négy misszionárius társával együtt megölték Ecuadorban, az özvegy életét teljesen leuralta a félelem. Minden alkalommal, mikor újra elindult volna a szolgálatba, a félelem megbénította. Aztán egy napon egy barátja mondott neki valamit, ami felszabadította. A másik misszionáriusnő ezt mondta: „Elisabeth, akkor csináld félve!” Ezután Elisabeth és a meggyilkolt misszionáriusok egyikének nővére visszamentek Ecuadorba, és nagyszerű missziós munkát végeztek az indián törzsek között, beleértve azokat is, akik megölték szeretteiket.

A Teremtés könyvében Isten azt mondta Ábrahámnak: „Pakold össze a holmidat! Hagyj itt mindenkit, akit ismersz, hagyd el ezt a megszokott, kényelmes környezetet, és indulj el egy ismeretlen cél felé, amit majd később mutatok meg!” (ld. 1Mózes 12:1). Nem lennél egy kissé nyugtalan, ha neked mondana ilyesmit? Ábrahám is az volt! Ezért mondta neki Isten újra és újra: „Ne félj!”

A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 8. versében ezt olvassuk: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.”

Amikor tizenhét éves koromban (1962-ben) elhagytam Írországot, hogy Amerikába menjek, nem tanultam teológiát. Csak két prédikáció volt az aktatáskámban, 25 cent a zsebemben, és Isten elhívása az életemre. Úgy érkeztem Houstonba, hogy nem tudtam, hogyan fognak alakulni a dolgok. Csak ez után nyíltak meg az ajtók, álltak mellém mentorok, csak ez után rendeltettek ki a szükséges anyagiak.

1969-ben a Maine állambeli Bangorba költöztem, hogy elfogadjak egy lelkészi állást egy harmincéves és 300 tagú gyülekezetben. A nyugdíjba menő lelkipásztor úgy döntött, hogy nem megy el, hanem ott marad egyszerű gyülekezeti tagként, mivel a feleségét betegsége miatt nem lehetett költöztetni. A legtöbb lelkész barátom azt tanácsolta, hogy ne fogadjam el a meghívást. De én tudtam, hogy erre kaptam elhívást! Így hát mentem, „nem tudva” hogyan fog mindez alakulni. Amikor tizenkét évvel később elhagytam azt a várost, egy új templom állt a harminckét holdas területen, mellette egy oktatási épület, ami egy 300 gyermeket befogadó iskolának adott otthont, a vasárnap délelőtti istentiszteleteket pedig 1500 fő látogatta.

Holnap Bob Gass elmeséli, hogyan is kezdődött a Mai Ige története, és újabb példákon keresztül ismerheted meg a bátorság titkát.