„Amik csak jó hírűek… ezekről gondolkodjatok.”
(Filippi 4:8 Károli)

Lance Armstrong 25 évesen világranglistás kerékpáros volt. De azután agydaganattal és hererákkal megműtötték. Az orvosok 50%-os túlélési esélyt jósoltak neki. Miután felgyógyult, egyik orvosa bevallotta, hogy ő csak 3% esélyt adott volna neki. Mikor megkérdezték Armstrongot, hogy elkeserítették-e a rákkezelés megpróbáltatásai, ő így válaszolt: „Nem, azt gondoltam, hogy a csüggedés káros lenne. Ez egy nagyon pozitív szakasza volt az életemnek.”
De Armstrong még többet akart: ismét versenyezni. Ez azonban nem volt könnyű. Volt, amikor a verseny kellős közepén föladta, amit pedig azelőtt sosem tett. De visszatért ebből a kudarcból, és nem egy, hanem hat egymást követő Tour de France versenyt nyert meg. Azt mondta: „Hit nélkül csak a nyomasztó reménytelenség marad minden nap, ami aztán le fog győzni téged. Amíg rákos nem lettem, nem tudtam, hogyan küzdjek meg nap mint nap a világ alattomosan terjedő negatívumaival, hogyan harcoljak a lassan elborító cinizmussal szemben. A csüggedtség és a kiábrándultság – ezek az élet igazi veszélyei, nem valami hirtelen betegség.”
A legfontosabb döntés, amit minden nap meg kell hoznod, az, hogy milyen lesz a hozzáállásod.
Észrevetted már, hogy vannak olyan emberek, akik jól érzik magukat akkor is, amikor hihetetlen nehézségeken mennek keresztül, míg másoknak feleannyi problémájuk sincsen, mégis alig tudják víz felett tartani a fejüket? Mi a különbség?
1) A jól gondolkodók mindenben a jót keresik, nem a rosszat. Ők ezt a szentírási alapelvet követik: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe” (Filippi 4:8).
2) Ezeknek az embereknek van miből meríteniük mindennap, egy olyan forrásból, amely nem merül ki, függetlenül attól, hogy mi történik körülöttük. Nehémiás azt mondta, „az Úr előtt való öröm [mely abból a tudatból származik, hogy Ő Úr minden helyzetben] erőt ad nektek!”
Miután Lance 1999-ben megnyerte a Tour de France-t, ezt mondta: „Ha valamivel kapcsolatban kapsz egy második lehetőséget az életben, akkor azt véghez kell vinned.”
Ez jó hír. Ha a hozzáállásod nem volt megfelelő a múltban, kaphatsz egy második esélyt.
Imádság:
Úr Jézus, a szívemet terhelő negatív gondolatok áradatát leteszem keresztedhez. Te vagy az én forrásom. Kérlek, adj tőled jövő gondolatokat és örömet a szívembe! Köszönöm, hogy nem fogyott el irgalmad irántam! Köszönöm, hogy javamra formálod nehéz körülményeimet. Szerető ölelésedben most új erőre kapok Ámen!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.