„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad,
meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”
(Filippi 4:7)

Az aggodalmaskodni szó az eredeti görög szövegben azt jelenti: „szétszakítani az elmét” vagy „nem látni a teljes képet, csak az egészből kiszakított részre figyelni”. Az aggodalom az, amikor ahelyett, hogy Isten ígéretein gondolkodnánk, inkább a problémán tépelődünk. Az aggodalom olyan, mint egy hintaszék: mozgásban tart, de nem visz sehová. Ahelyett, hogy enyhítené a holnapi gondokat, elrabolja az erőt a mától is – ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak!
Hogyan állíthatjuk le az aggodalmaskodást?
A Biblia válasza két részből áll: Isten részéből és a mi részünkből.
A mi részünk az imádság és a hála: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Filippi 4:6). Ahhoz, hogy kevesebbet aggódjunk, többet kell imádkoznunk, és nem szabad elfeledkeznünk a hálánk kifejezéséről! Bátran mehetsz Istenhez a következő kéréseddel, ha időt szántál arra, hogy megköszönd, amit legutóbb kaptál.
Isten része pedig az, hogy ha a fent leírtak szerint cselekszel, akkor az ő békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat Krisztus Jézusban (ld. Filippi 4:7). Gondolj bele, milyen lehet megtapasztalni Isten békességét! Képzeld el, milyen lehet, ha olyan lelki nyugalmad van, mint Istennek! Gondolod, hogy ő szokott aggódni? Vagy tördeli a kezeit, esetleg savlekötőt hozat az angyalokkal? A te problémád nem nagyobb kihívás Isten számára, mint egy vékony gallyacska egy elefántnak.
Az ő békessége teljes lelki nyugalom, hiszen ő mindenható hatalommal bír – és ezt a békét kínálja neked is. Ha te megteszed a magad részét, vagyis imádkozol és hálát adsz, akkor teljes lelki nyugalmad lehet.
Imádság:
Atyám, köszönöm, hogy nem egy rettegő, aggódó Isten vagy. Tenyereden tartod a világot, mégis teljes öröm és béke van tenálad! Rád tekintek most, mikor aggódás nehezíti szívemet, hálát adok hatalmadért, és kérem a te minden értelmet meghaladó, természetfeletti békességedet! Jézus nevében kértem. Ámen!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.