„Az Úr pedig jóra fordította Jób sorsát (…), és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.”
(Jób 42:10)

Patrick Kavanaugh a The Spiritual Lives of the Great Composers [A nagy zeneszerzők lelki élete] című könyvében Georg Friedrich Händel remekművéről, a Messiás oratóriumról is ír. Az enyhén fogalmazva is kiszámíthatatlan zeneszerző, Händel pályája során nagy mélységeket és magasságokat élt meg egyik kudarctól a másikig. Abban az időben még nem lehetett csődöt jelenteni, pedig 1741-re Händel teljesen eladósodott. A börtön elkerülhetetlennek tűnt, hacsak valami csoda nem történik. Úgy döntött, hogy egy búcsúkoncerttel befejezi pályafutását, és ötvenhat évesen csődtömegként örökre felhagy a zeneszerzéssel. Ám minden megváltozott, amikor egyik barátjától kapott egy librettót, mely Jézus életéről szólt a Bibliából válogatott igék alapján.
Händel belevetette magát a komponálásba, és megdöbbentő módon a Messiás oratórium első részét hat nap alatt, a második részét kilenc, a harmadik részt további hat nap alatt írta meg. Lázas ütemben dolgozott, mert egyetlen ellenállhatatlan cél vezérelte. A szolgák az ajtaja előtt hagyták az ételt, mert féltek őt megzavarni. Ám egyszer egyik szolgája bemerészkedett, mire a zeneszerző felrezzent, és könnyes szemmel így kiáltott: „Azt hiszem, láttam magam előtt az egész mennyet és magát a nagy Istent!”
Éppen akkor fejezte be a híres Halleluja kóruséneket. Micsoda visszatérés!
A Biblia tele van ehhez hasonló történetekkel. Jób könyvének első negyvenegy fejezete leírja mindazt, amit Jób elveszített: az egészségét, a gazdagságát és a családját. Aztán az utolsó fejezetben ezt olvashatjuk: „Az Úr pedig jóra fordította Jób sorsát, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt. (…) Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt…” (Jób 42:10,12).
Amit Isten megtett Jóbért és Georg Friedrich Händelért, azt meg tudja tenni érted is, ha az életedet az ő kezébe teszed.
Imádság:
Atyám, tudom, hogy mindannak ellenére, amit elvesztettem, te helyre tudod állítani az életemet és vissza tudod adni a javaimat. Segíts, hogy a te szemszögedből nézzem a dolgokat – az örökkévalóság szemszögéből. Néha úgy érzem, hogy ezek a küzdelmek örökké fognak tartani, de a te Igéd mást mond. Tudom, hogy mindezt a fájdalmat a te dicsőségedre tudod fordítani. Ezért meghívlak ebbe a helyzetbe. Segíts, Istenem! Te azt ígérted, hogy hamu helyett fejdíszt adsz (ld. Ézsaiás 61:3), ezért kérlek, teremts valami ékességet ezekből a hamvakból is! Ámen!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.