
Ahogyan egy távozó tanár bemutatja az osztálynak az utódát, úgy mutatta be Jézus is a Szentlelket tanítványainak – és nekünk is bemutatja őt. Sőt, milyen csodálatos jellemzést ad róla! Azt mondja, hogy a Szentlélek az ő küldötte, képviselője. A benned élő Szentlélek Krisztus nevében jön, vele egyenlő tekintéllyel és ugyanakkora hatalommal.
Amikor kéred Jézust, hogy legyen Urad és Megváltód, akkor nem csupán a te lelked születik újjá, hanem a Szentlélek is eljön, hogy benned éljen. Ő állandó társad, vigasztal, és elvezet mindarra, amit Isten számodra készített.
„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (János 14:26) Ezt az igeverset többféleképpen is lehet fordítani. A „pártfogó” szó jelenthet barátot, segítőt, közbenjárót, védőügyvédet, erősítőt, melletted álló személyt. A görög eredetiben a paraklétosz kifejezés áll, amely egy szóösszetétel, első tagja, a para, a „mellett” jelentésű elöljáró, míg a klétosz azt jelenti, hogy „neked/melléd kirendelt személy”. A Szentlélek tehát a melléd kirendelt személy. Ő Jézus jelenléte veled és benned.
Ő a mi segítőnk
Újjászületett lelked olyan testben él, amely továbbra is fogékony a bűnre, ezért kell folyamatosan Isten Lelkével betöltve lenned. Pál azt írja: „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek” (Galata 5:16). Ismerős hasonlatot is használ: „Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel” (Efezus 5:18). Figyeld meg:
Holnap folytatjuk a témát és a Szentlélek újabb jellemzőit ismertetjük meg veled. Nem is gondolnád, mi mindenben van ő a segítségedre!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.