
„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat. Ahogyan nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott. Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz.” (Prédikátor 11:4–6)
A látszat sokszor azt sugallja, rengeteg időnk van még, belefér, hogy egy alkalmasabb helyzetre várjunk. Aztán egyszer csak elérkezünk a határidő végéhez, és hirtelen minden megfelelővé válik, mert nincs már mire várni.
A sikeres emberek arról híresek, hogy a legalkalmatlanabb időkben kezdtek bele őrültnek tetsző dolgokba. Ők nem kifogásokkal takaróztak, hanem addig próbálkoztak, míg meg nem találták a megoldás kulcsát.
„A sikeres ember rendelkezik azzal a szokással, hogy megteszi azokat a dolgokat, amelyeket a sikertelen emberek nem szívesen csinálnak.” (Stephen R. Covey)
Isten folyamatosan munkában van, nem pihen, nem áll le. Nála nincsenek félretolt ügyek, minden halad szépen előre a maga módján, a maga tempójában. Tehát nekünk is mindig van mit tennünk. Felesleges azon gondolkozni, hogy mire nem alkalmas az idő – rengeteg ilyen dolgot össze lehet szedni bármikor. Az is egy zsákutca, hogy mihez nem értek, mivel nem rendelkezem. A helyes kérdés így szól: most, ebben a pillanatban mit tehetek azért, hogy előrébb jussak?
Mi az a munka, amiben Isten most látni szeretne? Milyen feladatokat bízott rám?
Milyen eszközök állnak rendelkezésemre? Honnan szerezhető be, ami esetleg hiányzik?
Milyen képességeim, adottságaim, lehetőségeim vannak? Kitől kaphatok segítséget a hiányaimban?
Imádság
Uram, nem kifogásokat szeretnék gyűjteni, hanem eredményeket. Te vagy a legnagyobb példa arra, hogy nincsen felesleges erőfeszítés, hiszen a Te magvaid is hullnak útfélre, kövekre, tövisek közé. Ha közvetlenül nem is hoznak termést, a maguk módján hozzájárulnak ahhoz, hogy tízszeres, harmincszoros, százszoros legyen a haszon.
Indíts engem is cselekvésre, hogy ne csak múljon, hanem teljen az életem! Ámen.
Napi kihívás
Keresd ma a lehetőségét annak, hogy örömöt okozz valakinek anélkül, hogy pénzt költenél rá! Ha indít a Lélek, gondold át a lehetőségeidet, adottságaidat, és ragadd meg az alkalmat!
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Olyan olvasónk vagy, aki saját szálláshelyet üzemeltet? Ha igen, akkor még néhány napig csatlakozhatsz „Lelki wellness ” nevű programunkhoz. Rendelj térítésmentesen, a készlet erejéig, akár 100 db ingyenes kiadványt , és extra szolgáltatásként ajándékozd meg vendégeidet! Ne feledd: jobb adni, mint kapni!
Rendelési szándékodat, kérjük, jelezd felénk az info@maiige.hu e-mail-címen!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.