„Bennünk pedig Krisztus értelme van.”
(1Korinthus 2:16)

A Bibliában azt olvassuk: „»Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.« Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által…” (1Korinthus 2:9–10). Szereted Istent? Ha igen, akkor ki fogja nyilatkoztatni neked gondolatait. Micsoda előny! Pál azt írja: „Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva” (1Korinthus 2:13). Ne ess abba a tévedésbe, hogy a „lelki dolgok” közé csak az imádságot, a bibliaolvasást és a gyülekezeti programokat sorolod! Ez az ígéret az életed minden területére vonatkozik, beleértve a családi életedet, az anyagi helyzetedet, a hivatásodat stb.
A Biblia azt mondja, hogy „bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Korinthus 2:16). Ez azt jelenti, hogy ha egy problémával szembesülünk, imádkozhatunk így: „Uram, segíts ezt úgy látni, ahogy te látod!” Ha fontos döntést kell hoznod, imádkozhatsz így: „Uram, mutasd meg, amit nem tudok, taníts meg arra, amit tudnom kell, hogy döntésem összhangban legyen a te akaratoddal, és minden érintett számára a lehető legjobb legyen!” Ahelyett, hogy Istent a templomra korlátoznád és az úgynevezett „lelki tevékenységekre”, kérd a segítségét életed minden területén!
A Zsoltárok 46:11 azt mondja: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Ez azt jelenti, hogy elég sokáig nyugton kell lenned ahhoz, hogy Isten az ő gondolatait a fejedbe adhassa. Amikor ez megtörténik – és meg fog történni –, akkor többé már nem is akarsz majd másként gondolkozni.
Imádkozz így:
Uram! Olyan csodálatos belegondolni, hogy „Krisztus értelme van bennünk”, azaz megosztod velünk gondolataidat a mindennapjaink során! Köszönöm, hogy érdekel téged, hogy mi minden történik velünk, és sokkal jobban alakul a napunk, ha te is a részese vagy. Segíts, hogy reggeltől estig felfelé tudjam emelni a tekintetemet!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.