
„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek…” (Zsidók 12:11)
Egy szerető Isten miért hagyja, hogy megtapasztaljuk a fájdalmat, akár csak kis mértékben is? Hogy felhívja a figyelmünket. Hogy változást hozzon. Figyelj: „…ő… javunkra teszi ezt” (Zsidók 12:10). Isten szándéka mindig az, hogy szeretettel, bölcsen és kitartóan késztessen a felé az élet és jellem felé, amire vágyunk, de az ő segítsége nélkül sosem tudnánk elérni. A Biblia azt mondja: „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza…” (Zsidók 12:11).
Mit akar Isten? Gyümölcsöt. Tudja, hogy rendszeres metszés nélkül a szőlőtőke csupán lehetőségei töredékére képes. Ezért vannak mindannyiunknak saját „metszéstörténetei”.
Isten fegyelmezése általában egy bűn miatti problémával kezdődik, egy olyan viselkedéssel vagy hozzáállással, ami sorvasztja életünket, de amivel még nem néztünk szembe. A fegyelmezésnek akkor van vége, amikor a problémának is vége. Akkor már nincs szükség rá, hogy a fegyelmezés folytatódjon. Rajtunk múlik. Csak addig kell megtapasztalnunk a fájdalmat, amíg ragaszkodunk a bűnünkhöz. Jólesik nekünk a fegyelmezés? Nem. Az elkötelezett szeretet egy módja a fegyelmezés? Teljes mértékben. A sátán szeretne meggyőzni, hogy Atyád azért ilyen kemény veled, mert egy semmirekellő vesztes vagy. Ám ennek épp az ellenkezője igaz. Akkor kellene kételkedned jóindulatában, ha soha nem tapasztaltál volna fegyelmezést.
A Biblia azt mondja: „Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak” (Zsidók 12:8). Ma lerövidítheted vagy meghosszabbíthatod a fenyítés időszakát az életedben, csak rajtad múlik!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.