
„…mert Isten az, aki munkálja bennetek…” (Filippi 2:13)
Ha nem rendelkezel az álmod megvalósításához szükséges javakkal, akkor lehet, hogy rossz az álmod vagy rossz a terved. Jézus egy kisfiú ebédjéből ötezer főt látott vendégül. Ez a kisfiú ott volt közöttük, a tanítványoknak csak meg kellett találniuk. Ne engedd, hogy az egód elhitesse veled, hogy minden válasznak rajtad keresztül kell érkeznie, mert ezzel lekorlátozod Istent! Csak keresd azt a „keveset”, ami körülötted vagy benned van, aztán állítsd munkába! Jézus nem változtatta az öt kenyeret és a két halat egy hegynyi kenyérré. Nem, ő minket is bevon a folyamatba. Képzeld el, hogy látod megsokszorozódni a kezedben lévőt, valahányszor adsz belőle! Isten még mindig így munkálkodik.
A 2Királyok 4-ben egy prófétatanítvány felesége bajban volt. A kenyérkereső meghalt, a kifizetnivalók feltornyosultak, és a hitelezők el akarták vinni a két fiát, hogy azok ledolgozzák az adósságot. Amikor az asszony Elizeushoz fordult, a próféta megkérdezte tőle: „Mid van?” Isten mindig ezt kérdezi tőlünk! Az asszony így válaszolt: „Csak egy kis korsó olajam.” Elizeus pedig ezt mondta: „Menj, kérd kölcsön az összes üres edényt a városban, és kezdj el olajat tölteni beléjük, aztán add el az olajat, fizesd ki az adósságot, a maradékból pedig élj a fiaiddal együtt” (ld. 2Királyok 4:1–7).
Istennel mindig van elég ahhoz, hogy előteremtsd, amire szükséged van. Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Efezus 3:20). Kezdd el felismerni, amit Isten elhelyezett benned! A forrásaid ott rejlenek a tehetségedben, az állhatatosságodban, a kapcsolataidban és Krisztussal való közösségedben.
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Fantasztikus hírünk van számodra! A Mai Forrás Magazin legújabb (májusi) száma már elérhető, ajándék példánya TÉGED VÁR! Épülj, töltődj, frissülj lelkileg legújabb élettörténeteinkkel, bátorító tanításainkkal, igei elmélkedéseinkkel! Kérd a készlet erejéig!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.