
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor…” (Józsué 1:9)
1970. május 28-án, amikor egy akna megsebesítette egy katonáját, Norman Schwarzkopf tábornok odarepült a férfihez. Miközben a helikopter menteni próbálta, egy másik valaki is rálépett egy aknára, amely súlyosan megsebesítette a lábát. Ekkor vették észre, hogy aknamezőn állnak. Schwarzkopf tudta, hogy a sebesült katona túlélheti, még a lábát is megtarthatja, de csak akkor, ha abbahagyja a hadonászást. Egyetlen dolgot tehetett Schwarzkopf, mégpedig hogy odamegy a katonához és megállítja.
Önéletrajzában ezt írta: „Elindultam az aknamezőn, nagyon lassú léptekkel. Mereven néztem a talajt, árulkodó rögöket és földből kiálló drótokat keresve. Annyira remegtek a térdeim, hogy minden lépésnél meg kellett fognom a lábamat, és két kézzel megtámasztanom, mielőtt a következőt megtehettem volna. Ezer évnek tűnt, míg eljutottam a fiúhoz.” A 110 kilós Schwarzkopf biztosította a sérült férfit és lenyugtatta. Végül kivitette őt és a többieket is az aknamezőről.
Később azon az éjszakán, amikor Schwarzkopf a kórházban volt, három fekete katona megállította és azt mondta: „Uram, láttuk, mit tett odakint a bajtársunkért. Sohasem fogjuk elfelejteni.” Egészen addig a pillanatig fel sem tűnt Schwarzkopfnak, hogy a katona, akit megmentett, fekete volt. A hadsereg adta a hatalmat, a tehetsége pedig a képességet ahhoz, hogy vezető legyen. De csak erős jellem és bátorság jogosíthat fel a vezetésre.”
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Gyomorideg, magas pulzus, ingerültség, alvási nehézség… ezek a leggyakoribb tünetei a szorongásnak, mely napjainkban már népbetegséggé vált. De Isten ígéretei ezen a területen is garantálják a teljes szabadságot. Ha szeretnél végre felszabadult életet élni, akkor ismerd meg legújabb, „Számolj le a szorongással! – Szabadulj meg a félelem és a stressz szorításából!” című kiadványunkat!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.