
„Az Úrhoz kiáltottam, és ő válaszolt, megszabadított engem.” (Zsoltárok 118:5 NIV)
Roger Palms azt írja: „Amikor horgászni megyek, többféle csalétket viszek magammal, de van egy, amire mindig harapnak a halak. Létezik ugyanis egy gyenge pontjuk, és mivel én tudom, mi az, ki tudom fogni őket. Néha egy-egy halnak sikerül elszöknie, felszaggatva bőrét, mely majd meggyógyul, de a sebhelyek mindig ott lesznek. Olykor neked is sikerülhet eliszkolnod a Sátán elől, de csak egy fájdalmas elszakadás után, melynek hegeit életed végéig hordozod majd.”
A Sátán agyafúrt; pontosan gyengeségeinkre szabja a kísértéseket. Lehet, hogy nem vagy kapható a szerencsejátékra, de mi a helyzet a büszkeségeddel? Talán ki nem állhatod a szeszes italok ízét, de mi a helyzet a pletykaéhségeddel?
Ez a Sátán legrégebbi taktikája – jónak láttatni a bűnt. Amikor Éva „meglátta a gyümölcsöt, amely csábította a szemet… szakított belőle, és evett” (1Mózes 3:6 NIV). Éva elcsábításával a Sátán Éva leszármazottait célozta meg. Vedd már észre! A csata a jövődről szól, és azok jövőjéről, akikre Isten rajtad keresztül tervez áldást hozni.
Éva gyengesége azonban nem hiúsította meg Isten tervét. Nem. Isten már kijelölt egy másik utat. „…adott… énnékem az Isten más magot” (1Mózes 4:25 Károli). Éva később világra hozta Sétet, aki Énóst nemzette. Énós születésénél olvashatjuk azt is, hogy Éva leszármazottai „kezdték segítségül hívni az Úr nevét” (1Mózes 4:26). Micsoda áttörés! A Sátán vereséget szenved, amikor felfedezed Isten segítségét a kísértés idején. Csak érte kell nyúlnod! Figyelj: „Az Úrhoz kiáltottam, és ő válaszolt, megszabadított engem” (Zsoltárok 118:5 NIV). Kiálts ma az Úrhoz!
Imádkozz így:
Az utolsó hajszálamig teljesen ismersz, Uram, életem minden gyengeségét ismered. Segíts, Atyám, hogy gyarapodjon bölcsességem és hitem, hogy erős tudjak maradni azokon a területeken is, amelyek a gyengéim, és taníts, hogy megtanuljam a múltamból azokat a leckéket, amelyekre szükségem van, hogy a jövőm győzelmes legyen Krisztusban! Ámen!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.