A „csak én” betegség

„…egyedül én maradtam meg…” (1Királyok 19:10)

A depresszió meggyőzte Illést, hogy az egész világon ő van a legborzasztóbb állapotban. Végtelenül „egyedülálló” helyzetben érezte magát. Ezen mindannyian átesünk. A szomszédod mosolya és a főnököd ajtaján lévő névtábla mögött mind-mind olyan küzdelmek vannak, amelyekről képtelenek beszélni. Ezért csöndes kétségbeesésben élnek.
Martin Luther King mondta: „Lehet, hogy különböző hajókon érkeztünk, de most mindnyájan egy csónakban evezünk.” Pál így írt: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Korinthus 10:13)
Minden koronát kereszt előz meg. Bunyan börtönben írta meg A zarándok útja című könyvét. Florence Nightingale ágyhoz kötött betegen szervezte át az angliai kórházakat. Pasteur szélütéstől félig bénultan is fáradhatatlanul küzdött a betegség ellen. Francis Parkman nem tudott egyszerre öt percnél többet dolgozni, annyira rossz volt a látása. Kézirataira csakis hatalmas betűkkel írt szavakat tudott lefirkálni, mégis húsz kötetet írt az Egyesült Államok történelméről.

Nem vagy egyedül! Figyelj: „…sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róma 8:38–39). Mi többet kérhetnél ennél?

Imádkozz így:

Uram, köszönöm mindazt, amire naponként képessé teszel engem! Nyugalmat ad az a tudat, hogy szereteted kiárad rám, és hogy az a szíved vágya, hogy engem virágozni láss. Kérlek, segíts megértenem, hogy magasabb rendezőelvek is működnek az életemben, s ezek idejében meghozzák csodálatos eredményüket, amiért majd hálát adhatok! Ámen!