
Egyszer egy ember – látva egy pillangót, amint erőlködve próbál megszabadulni a bábjából – fogott egy kést és felvágta a gubót, hogy segítsen a kiszabadulásban. A kibontakozó pillangó gyönyörű volt, az ember pedig örült, hogy megkönnyíthette az átváltozást, ám meglepődve tapasztalta, hogy a pillangó nem repült el azonnal. Valójában egyáltalán nem volt képes repülni.
A pillangók a repüléshez szükséges erőt éppen a bábból való kitörés küzdelmében szerzik meg. Miközben emberünk segíteni próbált, pont hogy korai halálra kárhoztatta a pillangót.
A küszködést Isten tervezte a pillangó megerősítésére és a jövőre való felkészítésére.
Néha valóban küzdelemnek érezzük az életet. Csaknem lehetetlennek tűnik, hogy megbirkózzunk a körülményeinkkel. Csapdában érezzük magunkat és borzasztóan nehéznek találjuk, hogy továbblépjünk abból a helyzetből, amibe kerültünk. Olykor csak azt szeretnénk, hogy valaki kihúzzon minket a gödörből, vigyázzon ránk, és törődjön azokkal a dolgokkal, amelyeket nem tudjuk, hogyan kezeljünk…
Az ilyen helyzetekben nem tudtam megérteni, Isten miért nem kínál kiutat. De meggyőződtem róla, hogy ezek a küzdelmek Isten tervének részei, amelyek arra szolgálnak, hogy megerősödjünk.
Ahogy a pillangónak küzdenie kell, hogy kiszabaduljon és repülhessen, nekünk sem szabad megfutamodni a kihívást jelentő, ámde nagyszerű lehetőségek elől, amelyeket Isten a növekedésünkre készített el. Ha könnyű kiút kínálkozik előttünk, nem fogunk erőnk teljességéig növekedni, és képtelenek leszünk azzá válni, akinek Isten látni szeretne minket. Túl gyengék leszünk, hogy teljességében megéljük azt a kalandot, amelyet Isten tervezett nekünk.
A születés hihetetlenül megrázó mind a mamának, mind a babának; a tojásból kikelni igazán kemény munka a csibének; a bábból előbújni szintén nagyon küzdelmes a pillangó számára, de ha hittel birkózunk meg a kihívásokkal, amelyeket Isten elénk állít, akkor megéri küzdenünk, és sohasem fogjuk megbánni.
Hadd bátorítsalak, ha éppen küzdelmeid vannak: biztos vagyok benne, hogy Isten minden próbát felhasznál jelen és jövőbeli javunkra, ha szilárdan állunk, küzdünk és nem vagyunk hajlandóak meghátrálni.
Libby Cooper
Észak-Staffordshire-i Fiatalok Krisztusért
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.