„Ezt mondta az Úristen… alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Mózes 2:18)
Tanulmányozd az alábbi jótanácsokat, és építsd a házasságodat!
Imádkozz így:
Uram, segíts, hogy mindig tudjam szeretni és szolgálni a férjemet! Segíts, hogy ne feledjem: „mi” vagyunk, nem csak én, és olykor ő van a középpontban! Segíts meglátnom, hogy együtt építünk örökséget, hogy egy csapat vagyunk, akik hatással lehetnek az emberekre és a környezetünkre! Hadd figyeljek továbbra is arra, ami fontos, ne pedig arra, ami jelentéktelen, hogy együtt növekedhessünk a kegyelemben! Jézus nevében, ámen!
Isten elhívása és lelkes támogatóink hűsége révén bátorító üzeneteink számos ember életében hoztak változást. Ha úgy érzed, az Úr arra ösztönöz, hogy részese légy ennek a szolgálatnak, akkor missziónk támogatásának lehetőségeiről itt tájékozódhatsz.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.

Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.