
„Uram, szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem…” (Zsoltárok 26:1)
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik belül nem ugyanolyanok, mint kívül. Sokan keményebben dolgoznak imázsuk kialakításán, mint személyiségük épségén, aztán amikor hirtelen „elbuknak”, nem értik, miért. Még azok a barátaik is meglepődnek, akik úgy gondolták, ismerik őket.
Az ókori Kínában az emberek meg akarták védeni magukat a barbár északi hordáktól, ezért megépítették a nagy falat. Az olyan magas volt, hogy senki sem mászhatott át rajta, és olyan széles, hogy senki sem törhette át; így kényelembe helyezték magukat, és élvezték a biztonságukat. A fal létezésének első száz évében Kínát háromszor szállta meg ellenség. Egyszer sem rombolták le a falat vagy másztak át rajta. Minden alkalommal a kapuőrt vesztegették meg, és szépen, gond nélkül átmasíroztak rajta. A kínaiakat úgy lefoglalta a kőfalukba vetett bizalmuk, hogy elmulasztották megtanítani gyermekeiket a becsületességre. A következő kérdésekre adott válaszaid megmutatják, hogy imázsépítést vagy becsületességépítést folytatsz-e:
1) Mindig ugyanolyan vagy, függetlenül attól, kivel vagy együtt?
2) Akkor is a mások számára legjobb döntést hozod meg, amikor egy másik választás neked kedvezne jobban?
3) Kész vagy elismerni, hogy sikeredhez mások törekvései is hozzájárultak? Az élet olyan, mint egy prés – időnként össze fog nyomni. Az ilyen pillanatokban kijön, ami belül volt. Az imázs sokat ígér és keveset nyújt, de a becsületesség soha nem okoz csalódást. Ezért ma kötelezd el magad arra, hogy feddhetetlen ember leszel!Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.