
„Minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha.” (Ézsaiás 64:5)
Amikor Ruth kicsi volt, nagyon nagy szeretettel ragaszkodott egy elnyűtt és rongyos játék babához, akit Suzynak hívott. Suzy már túlélt egy árvizet, elvesztette az egyik karját, és egészen lekonyult a feje az egyik irányba, de Ruth nem foglalkozott ezzel, mert úgy szerette Suzyt, hogy már nem számított neki az állapota. Isten pontosan ilyen feltétel nélküli szeretettel szeret téged is.
A világ tele van ilyen Suzy-féle emberekkel: elváltakkal, megbántottakkal, elhagyottakkal, szenvedélyek által meggyötörtekkel, megsebzettekkel – megviselt rongybabákkal, akiken a bűn otthagyta nyomait. Lehet, hogy te is egy voltál közülük. Vagy talán még mindig az vagy. Ézsaiás lényegében azt mondja: „Hogyan tudnának megmenekülni olyan emberek, mint mi? Hiszen minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha.” A válasz: Isten a helyreállító műtétek specialistája. Ezért volt a kereszt! Ott Jézus a legmesszebbmenőkig bebizonyította, hogy szeret minket. Amint ez a szeretet kapcsolatba kerül a rongyos emberiséggel, értéket teremt, és felbecsülhetetlen kinccsé formál át minden egyes embert.
Nézd csak: „Nehéz lenne olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen… Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk” (Róma 5:7–8 EFO). Isten nem azért alkotott téged, mert éppen unatkozott és kénytelen volt csinálni valamit. Ő szeretetből teremtett meg! C. S. Lewis mondja: „Isten, akinek semmire sincs szüksége, szeretetéből azért hívott létezésre számára hasznot egyáltalán nem hajtó teremtményeket, hogy szeresse és tökéletesítse őket.” Lenyűgöző!
A bűn annyira elrontott minket, hogy emberileg szólva a legészszerűbb az lett volna, ha Isten lemond rólunk, és újrakezdi az egészet. Ám bizonyos okok miatt, amelyeket sosem fogunk megérteni, Isten szeretete rácsatlakozott a világra a Golgotán, és nem hagyott minket még jobban eltávolodni. Bebizonyította, hogy mérhetetlenül értékesek vagyunk a szemében.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.