„Akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett…”
(Efezus 2:10)

Valaki egyszer így fogalmazott: „Aki cél nélkül él, az reggel felkel, kilép az ajtón, és ha esik az eső, csak áll és ázik. De ha tudja, hová tart és mikorra kell odaérnie, akkor elindul – az időjárás sem tarthatja vissza.”
Ha tudatában vagy a célodnak, az értelmet ad az életednek. Ezért van az, hogy az emberek olyan kétes eszközökhöz folyamodnak, mint az asztrológia vagy a médiumok, hogy felfedezhessék a célt. Ha biztos célja van az életednek, akkor szinte bármit kibírsz. Enélkül viszont semmi sem elviselhető. Dr. Bernie Siegel rájött, hogy képes megjósolni, melyik rákos betege lesz az, aki valószínűleg túléli a betegséget, az alapján, hogy megkérdezi: „Akar 100 éves koráig élni?” Akik céltudatos „igen”-nel feleltek, azok voltak az esélyesek.
A biztos cél egyszerűbbé teszi az életedet, józanabbá az időbeosztásodat, és lelki békéhez vezet.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a céltudatosság csak a fiataloknak vagy a kiváltságos helyzetben lévőknek való. Ez egy bénító hazugság. Hallottál már a pillangóhatásról? A fizikában ezzel a képpel írják le, hogy egy rendszerben a legapróbb kezdeti változás is idővel nagy eltéréseket okozhat. A példa – miszerint egy pillangó szárnycsapása egy másik kontinens időjárásának alakulását is befolyásolhatja – arra emlékeztet, hogy a látszólag jelentéktelen mozzanatok jelentős folyamatokat indíthatnak el!
Lehet, hogy időnként törékenynek érzed magad, akár egy pillangó. Azt kérded: „Mihez kezdhetnék azzal, amim van?” Sokkal többet, mint gondolnád! A hited, a szavaid, a tetteid, az imáid, a példád, a kedvességed és a kitartásod által Isten ereje kiárad, és a mennyei erők dolgozni kezdenek. Csapkodó szárnyaid olyan változásokat indíthatnak el, amelyek örökre hatással lesznek az emberek életére – közel és távol!
Mélybenéző
- Az életed mely részletei vagy eseményei tűnnek jelenleg értelmetlennek?
- Szerinted mi jó származhat majd belőlük?
- És melyek azok, amelyek már értelmet nyertek?
Imádság
Istenem, szükségem van tőled jövő látásra, mennyei jövőképre. Szeretnék a hétköznapok megszokott teendőire ezentúl egy új, célvezérelt perspektívából tekinteni. Mutasd meg, kérlek, mi a terved velem! Ámen.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.