
„Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez.” (1Péter 4:8)
Úgy érzed, kihasználnak és rosszul bánnak veled? Azt hitted, az illető kedvel, sőt szeret, de most rájöttél, hogy csak kihasznált. Ez történik olyankor, amikor az életünket halandó emberek kezébe tesszük. Ők nem teremtők, nem tudnak valamit alkotni belőlünk – csak használni tudnak.
Leszidtad a gyerekeidet. Kiabáltál valakivel a munkahelyeden. Leordítottad a sofőrt, aki bevágott eléd az úton. Már megint veszekedtél a házastársaddal. Most minden frusztrációdat azokra zúdítod, akiket szeretsz – és bárki másra is, aki az utadba téved. Gondoltál már arra, hogy a haragod csupán mellékterméke annak a keserűségnek és neheztelésnek, amelynek engedted, hogy megszállja a lelkedet? A megoldás nem az, hogy rázúdítod a körülötted élőkre, hanem az, hogy az Úr elé viszed imádságban, és engeded, hogy ő meggyógyítson.
A gyógyulásnak belülről kell elkezdődnie ahhoz, hogy kívül is meglátszódjon. Ehhez az kell, hogy időt tölts Istennel, engedd, hogy megbocsássa neheztelésedet, eltávolítsa fájdalmadat, meggyógyítsa emlékezetedet, és képessé tegyen arra, hogy szeress – úgy, ahogy ő szeret. Ez olyan feladat, aminek elvégzésére csak Isten képes, ne is próbálkozz nélküle! Imádkozz így: „Atyám, szeretnék szeretetteljesen cselekedni a haragos kitörések helyett. Segíts, hogy indulatos helyett türelmes legyek, és oda tudjam tartani »arcom másik felét is« (ld. Máté 5:39). Engedd, hogy ma a te szereteted uralja az életemet a Krisztusért! Ámen!”Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.