
„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak…” (Róma 8:1)
Egy ismert szerző írja: „Szégyent éreztem, mert az apám molesztált, és a szégyent magamba zártam. Ez egy ponton beteges gondolkodásmódot eredményezett: többé nem azt szégyelltem, amit ő tett velem… hanem magam miatt szégyenkeztem. Úgy éreztem, hogy velem van valami baj, azért akart az apám ilyen dolgokat tenni velem. Éveken át ez zakatolt a fejemben: »Mi a baj velem?« Ez volt az egyik oka annak, hogy annyira örültem, amikor megtudtam, hogy az üdvösség Isten igazságának ruhájába öltöztetett (ld. 2Korinthus 5:21). Éveken át úgy éreztem, hogy valami baj van velem, most végre jól érezhettem magam.”
A szégyen és a depresszió kéz a kézben járnak. A depresszióra ugyan tudnak felírni gyógyszert az orvosok, de a szégyenre nincs orvosság – kivéve Isten szavának gyógyító ereje! De ha csak olvasod és nem alkalmazod magadra, akkor az olyan, mintha receptet kapnál az orvostól, de nem váltanád ki. Jakab azt mondja: „legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói” (Jakab 1:22). Ez azt jelenti, hogy higgy az igének, és állj rá, bárhogy is érzel! Az érzések változnak, nem bízhatsz abban, hogy az igazat mondják. Ezért mondja a Biblia:
Melody Beattie mondja: „A szégyen vissza tud tartani minket, elcsüggeszt, hogy búsan csak lefelé nézzünk… Sok rendszert és embert tart uralma alatt, és azt akarja, hogy az ő játékszabályai szerint játsszunk… A kényszercselekvések, a szexualitással kapcsolatos függőségek, a táplálkozási problémák, a kábítószer- vagy szerencsejáték-függőség mind a szégyenérzeten alapuló viselkedésformák. Szégyent érzünk a múltunk miatt, talán agymosáson is átmentünk. »Ne gondolkodj… Ne érezz… Ne növekedj, ne változz meg… Ne élj… Szégyelld magad!« Elég legyen a szégyenből! Indíts támadást ellene! Üzenj hadat! Tanuld meg felismerni, és kerüld, mint a pestist!”
Ha szégyent érzel amiatt, aki vagy, az olyan, mintha folyamatosan büntetnéd magad. Még ha úgy érzed is, hogy sikerült elrejteni gondolataidat, képzeletedet, viselkedésedet és érzéseidet, elő fognak bukkanni más módon. Például a szégyenre alapozott emberek könnyen megsértődnek, ezért az emberek megtanulnak úgy bánni velük, mint a hímes tojással. Néha nehéz helyreigazítani őket vagy szembesíteni a hibáikkal, mert annyira rosszul érzik magukat, hogy utálják, ha bárki is rávilágít azokra a területekre, ahol fejlődniük kellene. Isten azonban azt mondja, hogy csak az ostobák utálják a helyreigazítást (ld. Példabeszédek 15:5).
Ha megfelelő kapcsolatban vagy Istennel, akkor el tudod fogadni a figyelmeztetést anélkül, hogy védekezővé válnál. Pál azt mondja: „Ki vádolná Isten választottait?” Figyeld meg a „választott” szót! Isten rád szavazott! Ha ő beválasztott, senki sem tud kitenni! Isten igéje azt mondja, hogy bocsánatot nyertél, eltűnt a bűn és a szégyen, ne azt mondogasd tehát folyton, amit érzel, hanem azt, amit az igéből tudsz! Legfőképpen pedig: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére… Gondoljatok rá… hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsidók 12:2–3). Az ő változhatatlan véleménye legyen önértékelésed és önbecsülésed forrása!
Jézus nevében kelj fel, rázd le magadról a bűntudatot és a szégyent, és kezdj el élni!
Imádkozz – és győzd le a szégyent!
Uram, a te szereteted irántam feltétel nélküli, de én csak feltételekkel tudom magamat szeretni. Megvallom, nagyon erős a kísértésem az önutálatra. Szeretném szeretni magamat úgy, ahogy te szeretsz engem, de a szégyen rabsága fenyeget. Segíts, hogy meg tudjam bocsátani magamnak, ami történt! Törd meg annak a hazugságnak a hatalmát, amely azt mondja, hogy az én hibám volt, és segíts, hogy jóságosan és együttérzőn bánjak magammal!
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.