
Az elmúlt napokban Jézus talentumokról szóló példázatában kezdtünk elmélyedni. El is neveztük a szolgákat, hogy még személyesebbé váljon a történet. Tegnap láthattuk, hogy Attila és Bence dicséretet és jutalmat kapott a hűségéért.
Most nézzük meg Dénest!
„Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.” (Máté 25:24–25)
Figyeljük meg az ítéletet, amit Dénes kapott!
„Ura így válaszolt neki: »Te gonosz és rest szolga…«” (Máté 25:26)
Ejha! Dénes nem kap olyan szavakat, mint „jól van, jó és hű szolgám”, amilyeneket a másik kettő. Ehelyett annyit mondanak neki, hogy „gonosz és rest szolga”. Erre szerintem mindannyian felkapjuk a fejünket. Jézus itt nem az üdvösségről beszél, hanem annak a kiértékeléséről, hogyan bánunk az ajándékainkkal – jutalmat kapunk-e vagy veszteség ér minket a munkánk eredményeképpen. Az Istentől kapott dolgoknak a puszta fenntartása nem hűség, hanem inkább gonoszság.
Ha a félelem motivál, akkor hezitálni fogsz, vagy akár ki is hagysz olyan helyzeteket, amelyekben cselekedned vagy lépned kellene. A szolga saját maga vallotta be, hogy félt.
Voltál már valaha olyan helyzetben, hogy késztetést éreztél valaminek a megcselekvésére – egyszerűen nem akart elmúlni, különösen ima közben –, de túl sokáig hezitáltál, mert féltél a kudarctól? Aztán végignézted, ahogy valaki más megcsinálja azt. Utána pedig azt gondoltad magadban, hogy „ez az én ötletem volt, nekem kellett volna cselekednem”. Jézusnak is ez a véleménye a szolgáról. Húzta, halogatta, s nemcsak egyszer vagy kétszer, hanem a sáfársága egész időszaka alatt hezitált. Elfogadható, ha egyszer vagy kétszer megtörténik, hiszen általában növekednünk kell ezekben a helyzetekben. De ha túl hosszú ideig tétovázunk, akkor káros mintává válhat, melynek végső eredménye a teljes elkerülés és egy eredménytelen sáfárság.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.