Mindannyiunk életében ott van az elhívás, és magunkban hordozzuk azokat az egyedi ajándékokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy betöltsük Istentől kapott küldetésünket.
Isten igéjében kijelenti, hogy „az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Efezus 2:10).
Isten már a születésed előtt előkészítette a küldetésedet. Ez a személyre szabott elhívás fog valódi beteljesedést hozni számodra; semmi más munka vagy játék nem lesz képes erre. Ez a te célod, amely nagyságrendekkel különlegesebb annál, mint amit el tudsz képzelni magadnak. Viszont van egy nagyon kritikus jellemzője, amit fontos észben tartanod:
Az Isten által személyre szabott küldetésed messze meghaladja természetes képességeidet!
Isten szándékosan alakította ki úgy az elhívásodat, hogy az meghaladja a képességeidet, hogy rá legyél szorulva az Ő kegyelmére, ha be akarod azt tölteni.
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9) Az erőtlenség szó azt jelenti, hogy „képtelenség”. Az Úr kijelenti Pálnak (és nekünk is), hogy az „Én felhatalmazásom (kegyelmem) olyan helyzetekben a legoptimálisabb, amelyek túlmutatnak a természetes képességeiden”.
Különleges megtapasztalás az, amikor Isten kegyelme ilyen módon nyilvánul meg az életünkben.
Holnap erről olvashatsz majd egy személyes történetet.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.

Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.