„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek”
(Jeremiás siralmai 3:21)

Fel kell állítanod lelki mérföldköveket az életedben, melyek emlékeztetnek azokra az időkre, amikor Isten közbelépett az érdekedben. Valaki azt mondta: „Nem az a baj, hogy lassan tanulunk, hanem hogy gyorsan felejtünk.” Milyen gyorsan felejtünk, és milyen gyorsan tulajdonítjuk magunknak az érdemet olyan dolgokért, amiket nem magunktól értünk el! Amikor Isten kettéválasztotta a Jordán folyót, hogy népe átkelhessen, tudott valamit, amit a nép nem: hogy a túlsó parton nagy kihívásokkal kell majd szembenézniük, például Jerikó városával. Akkor pedig majd szükségük lesz emlékeztetőkre. Ezért azt mondta nekik, hogy gyűjtsenek össze tizenkét követ a Jordán medréből, és építsenek belőle emlékművet, amely emlékezteti őket és gyermekeiket Isten hűségére (ld. Józsué 4:1–7).
Sámuel ugyanezt tette, miután Izráel legyőzte a filiszteusokat: „fogott egy követ, felállította… és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sámuel 7:12 ÚF)
Mielőtt megadnád magad a csüggedésnek, kétségnek vagy vereségnek, állj meg és emlékezz vissza, mit tett Isten „mindeddig” érted! Mint azon a napon, amikor találkoztál Jézussal; vagy azokban az időkben, amikor vezetett; amikor olyan ajtókat nyitott meg számodra, amelyekről azt hitted, örökre zárva vannak; amikor átvitt a nehézségeken. Jegyezd fel ezeket az eseményeket, és hivatkozz rájuk gyakran! Ez segíteni fog visszaemlékezni Isten jóságára olyankor, amikor hajlamos lennél elfeledkezni róla. Ez megadja majd a hála érzetét a múlt áldásaiért, és biztonságérzetet szembenézni bármivel, amit a holnap hoz. „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:21–23)
Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a „60 nap bátorítás nehéz időkre" című kiadványunkat itt: maiige.hu/60napkampany
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.