„Én, az Úr vagyok a te gyógyítód.”
(2Mózes 15:26)

A Bibliában Isten sokféle nevét olvashatjuk, melyek közül az egyik Jahve Ráfá, ami azt jelenti: az Úr gyógyít. Nos, ha Isten gyógyítónak nevezi magát, akkor jogod van elhinni, amit mond, és számítani rá, hogy ha eljön az alkalom, maradéktalanul be is fogja tölteni a szerepét. Végtére is szavahihetősége múlik azon, hogy nevéhez hűen cselekszik-e. A zsoltáros azt mondta: „magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet” (Zsoltárok 138:2). Azóta talán megváltozott Isten? Dehogy! Ő azt mondja: „Én, az Úr, nem változtam meg” (Malakiás 3:6). És Jézus, aki Isten, „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ma is ugyanaz, aki valaha volt. Amit régen megtett, azt ma is megteszi.
Ha tehát te magad vagy egy szeretted beteg, tedd a következő két dolgot:
1) Imádkozz hittel! A kölcsönös bizalom azt jelenti, hogy mindkét fél hisz a másiknak. Bizalmuk az akaratuk ésszerű döntése, nem érzelmeken alapul. A hit azt jelenti, hogy akaratlagos döntést hozol arról, hogy elhiszed: Isten tartani fogja magát neked tett ígéretéhez. A hit nem kétértelmű, nem mondja, hogy bárcsak pozitívabb érzéseim lennének! Egyetlen ügy sem élne túl ilyen kétséges helyzetet. Jézus világosan kimondta: „higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek” (Márk 11:24).
2) Keress hívő imatársakat! „…imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” (Jakab 5:16). „Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Máté 18:19)
Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a „60 nap bátorítás nehéz időkre" című kiadványunkat itt: maiige.hu/60napkampany
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.
Tizennégy évesen új iskolába került. Az utolsó padba ült, hogy senki se vegye észre.
Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, lépésről lépésre kijelenti neked akaratát.


Füvezéssel kezdtem, végül a heroinnál kötöttem ki… és hajléktalan lettem… Azt gondoltam, hogy ennél már az is jobb, ha meghalok. Istennek viszont más terve volt.