16 A József fiainak kisorsolt terület határa Jerikó mellett, a Jordántól indul, Jerikó vizeitől keletre, a pusztában, majd Jerikótól továbbmegy a hegyvidéken Bétel felé. 2 Azután továbbmegy Bételtől Lúz felé, és átmegy az arkiak területére Atárótig. 3 Majd lemegy a tenger felé a jaflétiak területére, Alsó Bét-Hórón vidékéig és Gézerig, és a tengernél végződik. 4 Így kapták meg örökségüket József fiai, Manassé és Efraim.
Efraim öröksége
5 Ez lett Efraim fiainak a határa nemzetségenként: Örökségük határa keleten Atrót-Addártól húzódik Felső Bét-Hórónig, 6 és eléri a határ a tengert. Északon Mikmetátnál kelet felé fordul a határ Taanat-Sílónak, majd továbbmegy mellette keleten Jánóah felé. 7 Jánóahtól lemegy Atárót és Naará felé, érinti Jerikót, és kiér a Jordánhoz. 8 Tappúahtól nyugat felé megy a határ a Káná-patakig, és a tengernél végződik. Ez Efraim fiai törzsének az öröksége nemzetségenként. 9 De Manassé fiainak az örökségében is különítettek el városokat Efraim fiainak, mindegyik várost a falvaival együtt. 10 A Gézerben lakó kánaániakat azonban nem űzték ki. Ezért ott laknak a kánaániak Efraim között még ma is, de kényszermunkásokká lettek.
Manassé öröksége
17 Manassé törzsének is jutott kisorsolt rész; ő volt ugyanis József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának jutott Gileád és Básán, mert harcos ember volt. 2 Manassé többi fiának is jutott örökség, nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semída fiainak. Ezek József fiának, Manassénak a férfi leszármazottai nemzetségenként. 3 De Celofhádnak, Héfer fiának, aki Gileád fia, Mákír unokája és így Manassé dédunokája volt, nem voltak fiai, csak leányai. Leányainak neve Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá volt. 4 Ezek odamentek Eleázár paphoz meg Józsuéhoz, Nún fiához meg a fejedelmekhez, és ezt mondták: Az ÚR megparancsolta Mózesnek, hogy testvéreink között nekünk is adjon örökséget. Adott is nekik örökséget az ÚR parancsa szerint apjuk testvérei között. 5 Így esett Manasséra tíz rész a Jordánon túl levő Gileád és Básán földjén kívül. 6 Mert Manassé leányai örökséget kaptak az ő fiai között. Gileád földje pedig Manassé többi fiáé lett. 7 Manassé határa Ásértól Mikmetát felé húzódik, ami Sikemmel átellenben fekszik, azután dél felé fordul a határ Én-Tappúah lakói felé. 8 Tappúah földje Manassénak jutott, de maga Tappúah, Manassé határán, Efraim fiaié lett. 9 Azután lefelé megy a határ a Káná-patak felé a pataktól délre. Ezek a városok Efraimnak jutottak, bár Manassé városai között voltak. Manassé határa a pataktól északra volt, és a tengernél végződött. 10 A déli rész Efraimé, az északi rész Manasséé lett, határa pedig a tenger. Északon Ásér a szomszédja, keleten pedig Issakár. 11 Manassénak jutott Issakár és Ásér területén Bét-Seán a falvaival együtt, Jibleám a falvaival, Dór lakosai falvaikkal együtt, Én-Dór lakosai falvaikkal együtt, Taanak lakosai falvaikkal együtt, Megiddó lakosai falvaikkal és a három dombvonulattal együtt. 12 De magukat a városokat nem tudták birtokba venni Manassé fiai, a kánaániaknak így sikerült ott maradniuk azon a földön. 13 Amikor megerősödtek Izráel fiai, kényszermunkára fogták a kánaániakat, kiűzni azonban nem tudták őket. 14 De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen nagy a mi népünk, mert mindeddig megáldott bennünket az ÚR. 15 Józsué azt felelte nekik: Ha olyan nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak a perizziek és a refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke! 16 Erre azt mondták József fiai: Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a síkságon lakó kánaániaknak mind vas harci kocsijaik vannak: Bét-Seánban és falvaiban is, meg Jezréel síkságán is. 17 Józsué azonban azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy! Nemcsak ez az egy kisorsolt rész jut tehát majd nektek, 18 hanem egy egész hegyvidék lesz majd a tiétek! Ahol erdőség van, irtsátok ki, és így a tietek lesz az egész. Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak, és erősek is.
Az ország többi részének összeírása
18 Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország. 2 Izráel fiai között ekkor még hátra volt hét olyan törzs, amelyeknek nem osztották ki az örökségét. 3 Akkor ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még? Miért nem mentek el, és veszitek birtokba azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR? 4 Hozzatok ide törzsenként három férfit, hogy elküldjem őket. Induljanak el, járják be az országot, készítsenek róla leírást örökségüknek megfelelően, majd jöjjenek vissza hozzám. 5 Azután osszátok fel magatok között hét részre! Júda maradjon meg a maga területén délen, József háza is maradjon meg a maga területén északon. 6 Ti tehát készítsetek leírást arról a földről, a hét birtokrészről, és hozzátok ide hozzám, hogy itt, Istenünknek, az ÚRnak színe előtt kisorsoljam azokat közöttetek. 7 De a lévitáknak nincs birtokrésze közöttetek, mert az ÚR papi szolgálata az ő örökségük. Gád, Rúben és Manassé törzsének a fele pedig már megkapta a maga örökségét keleten, a Jordánon túl, amelyet Mózes, az ÚR szolgája adott nekik. 8 El is indultak azok a férfiak, és elmentek. Amikor útra keltek, megparancsolta nekik Józsué, hogy készítsenek leírást az országról. Ezt mondta: Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást! Azután térjetek vissza hozzám, és én kisorsolom köztetek itt, Sílóban, az ÚR színe előtt. 9 Elmentek tehát a férfiak, bejárták az országot, és egy könyvben leírást készítettek a városokról a hét birtokrész szerint, azután visszamentek Józsuéhoz a sílói táborba. 10 Józsué pedig sorsot vetett nekik Sílóban, az ÚR színe előtt, és szétosztotta ott Józsué az országot Izráel fiai között, elkészített felosztásuk szerint.
Benjámin öröksége
11 A sorsolás először Benjámin fiainak törzsére, annak nemzetségeire esett. A sorsolásban nekik jutott terület Júda fiai és József fiai közé esett. 12 Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődik, majd fölmegy a határ a jerikói hegyhátra északon; azután a hegyvidéken át megy nyugat felé, és a bét-áveni pusztánál ér véget. 13 Onnan továbbmegy a határ Lúz felé, a lúzi, azaz bételi hegyháttól délre. Azután lemegy a határ Atrót-Addár felé a hegyvidéken, Alsó Bét-Hóróntól délre. 14 Majd elkanyarodik a határ, és a nyugati oldalon dél felé fordul; attól a hegytől délre, amely Bét-Hórónnal szemben van, és Kirjat-Baalnál, azaz Kirjat-Jeárímnál, Júda fiainak a városánál végződik. Ez a nyugati oldal. 15 A déli oldal Kirjat-Jeárím szélénél kezdődik. Elkezdődik a határ nyugaton, és elér a Mé-Neftóah-forráshoz. 16 Innen lemegy a határ annak a hegynek a lábához, amely a Ben-Hinnóm-völggyel átellenben van, a Refáím-völgytől északra. Azután lemegy a Hinnóm-völgybe, a jebúszi hegyhátra dél felé; lemegy a Rógél-forráshoz, 17 majd északnak kanyarodik, és elér Én-Semesig, ahonnan kiér Gelílótig, az Adummím-hágóval szemben, és lemegy a rúbeni Bóhan sziklájáig. 18 Azután átmegy az Arábá-völggyel szemben levő hegyhátra észak felé, és lemegy az Arábá-völgybe. 19 Majd átmegy a határ a Bét-Hoglá-hegyhátra észak felé, és a határ a Sós-tenger északi öblénél végződik, a Jordán déli végénél. Ez a déli határ. 20 A keleti oldalon a Jordán határolja. Ez Benjámin fiainak az öröksége és határaik körös-körül nemzetségeinek megfelelően. 21 Ezek Benjámin fiai törzsének a városai nemzetségeinek megfelelően: Jerikó, Bét-Hoglá és Émek-Kecíc. 22 Bét-Arábá, Cemárajim és Bétel, 23 Avvím, Párá és Ofrá, 24 Kefar-Ammóná, Ofní és Geba. Tizenkét város, falvaival együtt. 25 Gibeón, Rámá és Beérót, 26 Micpe, Kefírá és Mócá, 27 Rekem, Jirpeél és Taralá, 28 Céla, Elef és Jebúsz, azaz Jeruzsálem, továbbá Gibat és Kirjat. Tizennégy város, falvaival együtt. Ez Benjámin fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően.
Simeon öröksége
19 A sorsolás másodszorra Simeonra, Simeon fiainak törzsére esett, annak nemzetségeire. Az ő örökségük Júda fiainak az örökségén belül volt. 2 Az ő örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá, 3 Hacar-Súál, Bálá és Ecem, 4 Eltólad, Betúl és Hormá, 5 Ciklág, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá, 6 Bét-Lebáót és Sárúhen: tizenhárom város, falvaival együtt. 7 Ajin, Rimmón, Eter és Ásán: négy város, falvaival együtt. 8 Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, a délvidéki Rámáig. Ez Simeon fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően. 9 Júda fiainak a részéből adtak Simeon fiainak örökséget, mert Júda fiainak túl nagy birtokrész jutott. Ezért kaptak örökséget Simeon fiai azoknak az örökségén belül.
Zebulon öröksége
10 Harmadszor Zebulon fiaira, az ő nemzetségeikre esett a sorsolás. Örökségük határa Szárídig ér. 11 Fölmegy a határuk nyugatnak Maralá felé, érinti Dabbesetet, majd érinti azt a patakot, amely Jokneámmal szemben van. 12 Szárídnál keletre, napkelet felé fordul Kiszlót-Tábór határán, azután elér Dáberatig, majd fölmegy Jáfíáig. 13 Onnan továbbmegy keleti irányban Gat-Héfer és Ét-Kácín felé, majd elér Rimmónig, ott pedig elkanyarodik Néá felé. 14 Ezt megkerüli a határ Hannátóntól északra, és a Jiftah-Él-völgyben végződik. 15 Ott van még Kattát, Nahalál, Simrón, Jidalá és Betlehem. Tizenkét város, falvaival együtt. 16 Ez Zebulon fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.
Issakár öröksége
17 Negyedszer Issakárra esett a sorsolás, Issakár fiaira, az ő nemzetségeikre. 18 Az ő területükön van Jezréel, Keszúlót és Súném, 19 Hafárajim, Síón és Anáharat, 20 Rabbít, Kisjón és Ebec, 21 Remet, Én-Ganním, Én-Haddá és Bét-Paccéc. 22 Érinti a határ Tábórt, Sahacímát és Bét-Semest, úgyhogy határuk a Jordánnál végződik. Tizenhat város, falvaival együtt. 23 Ez Issakár fiai törzsének az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.
(RÚF 2014, felhasználás a Magyar Bibliatársulat engedélyével.)
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak.
Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."
"Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak.
Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes."