Salamon Gibeónban
1 Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az ÚR vele volt, és egyre nagyobbá tette.
2 Összehívta Salamon egész Izráelt, az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és egész Izráel minden főemberét, a családfőket,
3 és elment Salamon az egész gyülekezettel együtt a gibeóni áldozóhalomra, mert ott volt Isten kijelentésének a sátra, amelyet Mózes, az ÚR szolgája készíttetett a pusztában.
4 Az Isten ládáját Dávid már fölvitette Kirjat-Jeárímból, amikor helyet készített annak, ugyanis egy sátrat állíttatott föl neki Jeruzsálemben,
5 a rézoltár azonban, amelyet Becalél, Úrí fia, Húr unokája készített, még ott állt az ÚR hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és a gyülekezet.
6 Fölment tehát Salamon az ÚR színe előtt álló rézoltárhoz, amely a kijelentés sátránál volt, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta.
7 Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked!
8 Salamon ezt felelte Istennek: Te nagy szeretettel bántál apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá.
9 Most pedig, URam, Istenem, váljék valóra apámnak, Dávidnak adott ígéreted, mert te tettél engem e nép királyává, akik oly sokan vannak, mint a föld pora.
10 Adj azért nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?
11 Isten ezt felelte Salamonnak: Mivel ez a szíved vágya, és nem gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet, hanem bölcsességet és értelmet, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek,
12 ezért megadom neked a bölcsességet és az értelmet, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amelyhez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad.
13 Azután visszament Salamon Jeruzsálembe a gibeóni áldozóhalomról, a kijelentés sátra elől, és uralkodott Izráelen.
Salamon gazdagsága – (Vö. 1Kir 10,26-29)
14 Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett, amelyeket a harci kocsik városaiba rendelt és a király mellé, Jeruzsálembe.
15 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.
16 Salamonnak Egyiptomból, méghozzá Kevéből hozták a lovakat, a király kereskedői szerezték azokat Kevéből megszabott áron:
17 egy harci kocsit hatszáz sekel ezüstért hoztak Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.
Előkészületek a templomépítéshez
18 Salamon megparancsolta, hogy építsenek házat az ÚR nevének tiszteletére, neki magának pedig egy királyi palotát.
2 Kirendelt Salamon a hegyekbe hetvenezer teherhordót és nyolcvanezer kőfejtőt, és melléjük háromezer-hatszáz felügyelőt.
2 Majd ezt üzente Salamon Hírámnak, Tírusz királyának: Apámnak, Dávidnak is megtetted, hogy küldtél neki cédrusfát palotája építésére, hogy abban lakjék.
3 Lásd, én meg templomot akarok építeni az én Istenem, az ÚR nevének a tiszteletére, és azt neki szentelem, hogy jó illatú füstölőszereket áldozzanak neki, és a sorba rakott kenyerek állandóan ott legyenek előtte, és égőáldozatot mutassanak be reggel és este, minden szombaton, újholdkor és Istenünknek, az ÚRnak az ünnepein. Örök kötelessége lesz ez Izráelnek.
4 A templomnak, amelyet építeni akarok, nagynak kell lennie, mert a mi Istenünk nagyobb minden istennél.
5 De kinek is lenne ereje ahhoz, hogy templomot építsen neki? Hiszen az ég és az egek egei sem tudják magukba fogadni őt! És ki vagyok én, hogy templomot akarok építeni? Csak azért teszem, hogy ott áldozhassanak neki.
6 Küldj azért hozzám egy olyan embert, aki ért az arany, az ezüst, a réz és a vas megmunkálásához, a piros bíborhoz, a karmazsinhoz és a kék bíborhoz, és el tudja készíteni a véseteket azokkal a mesterekkel együtt, akik nálam, Júdában és Jeruzsálemben vannak, akiket apám, Dávid alkalmazott.
7 Küldj cédrust, ciprust és ébenfát a Libánonról, mert tudom, hogy szolgáid értenek a libánoni fák kivágásához. Az én szolgáim is ott lesznek szolgáid mellett,
8 mert sok fát kell előkészíteniük, hiszen nagynak és csodálatosnak kell lennie annak a templomnak, amelyet építek.
9 Én viszont adok szolgáidnak, a favágóknak, akik a fákat kidöntik, húszezer kór csépelt búzát, húszezer kór árpát, húszezer bat bort és húszezer bat olajat.
Hírám kedvező választ ad Salamonnak – (Vö. 1Kir 5,21-32)
10 Hírám, Tírusz királya így felelt erre abban a levélben, amelyet Salamonnak küldött: Mivel szerette népét az ÚR, azért tett téged királyukká.
11 És Hírám így folytatta: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki az eget és a földet alkotta, hogy ilyen bölcs fiat adott Dávid királynak, aki okos és értelmes, aki az ÚRnak templomot, magának pedig királyi palotát akar építeni.
12 Ezért küldök egy hozzáértő és értelmes mestert, Hírámot,
13 egy Dánból származó asszony fiát, akinek tíruszi az apja. Ő ért az arany, az ezüst, a réz, a vas, a kő, a fa, a piros és kék bíbor, a len és a karmazsin feldolgozásához, a különféle vésetek készítéséhez és mindenféle terv megvalósításához, amivel csak megbízzák, a te mestereiddel és az én uramnak, apádnak, Dávidnak a mestereivel együtt.
14 Most azért küldje el az én uram szolgáinak azt a búzát, árpát, olajat és bort, amelyet megígért,
15 mi pedig annyi fát vágunk a Libánonon, amennyire csak szükséged lesz, és tutajokon elszállítjuk azt a tengeren Jáfóba; te aztán vitesd el Jeruzsálembe!
16 Salamon számba vette mindazokat az embereket, akik jövevények voltak Izráel országában – miután apja, Dávid egyszer már számba vette őket –, százötvenháromezer-hatszáz ilyen embert találtak.
17 Hetvenezret teherhordónak tett meg közülük, nyolcvanezret kőfejtőnek a hegyekben, háromezer-hatszázat pedig felügyelőnek, hogy dolgoztassák a népet.
A jeruzsálemi templom építése
3 Azután elkezdte építeni Salamon az ÚR házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az ÚR megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid kijelölt, a jebúszi Ornán szérűjén.
2 Uralkodása negyedik évében, a második hónap második napján kezdte meg az építkezést.
3 Így szabta meg Salamon az Isten háza építésekor az alapméreteket: hosszúsága a régi könyökmérték szerint hatvan könyök, szélessége húsz könyök volt.
4 Az eléje épített csarnok hossza a templom szélességének megfelelően húsz könyök, magassága százhúsz könyök volt. A belsejét színarannyal borította be.
5 A főépületet beburkolta ciprusfával, azt pedig finom arannyal burkolta be, és pálmafákat meg füzéreket készíttetett rá.
6 Díszítésül beborította a templomot drágakövekkel. Az arany parvajimi arany volt.
7 Arannyal vonatta be a templomot, a gerendákat, a küszöböket, a falakat és az ajtószárnyakat is, a falakra pedig kerúbokat vésetett.
A szentek szentje
8 Azután elkészíttette a szentek szentjének az épületét. Ennek a hosszúsága a templom szélességének megfelelően húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és hatszáz talentum finom arannyal vonatta be azt.
9 A szegek súlya ötven aranysekel volt. A felső szobákat is arannyal vonatta be.
10 Készíttetett a szentek szentjének az épületébe két kerúbszobrot, és arannyal vonatta be azokat.
11 A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együttvéve húsz könyök volt. Az első kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával a második kerúb szárnyát érintette.
12 A második kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával szintén a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával pedig az első kerúb szárnyát érintette.
13 Ezeknek a kerúboknak a szárnyai kiterjesztve tehát húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak, és befelé tekintettek.
14 Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett.
Két oszlop a templom előtt
15 A templom elé két harmincöt könyök magas oszlopot készíttetett, a tetejükre pedig öt könyök magas oszlopfőket.
16 Készíttetett lánc formájú füzéreket, és rárakatta azokat az oszlopfőkre, azután készíttetett száz gránátalmát, és rárakatta azokat a füzérekre.
17 Azután felállíttatta az oszlopokat a templommal szemben, egyiket jobb felől, másikat bal felől. A jobboldalit Jákínnak, a baloldalit Bóáznak nevezte el.
A templom fölszerelése – (Vö. 1Kir 7,23-50)
4 Készíttetett egy rézoltárt, melynek a hosszúsága húsz könyök, szélessége húsz könyök, magassága pedig tíz könyök volt.
2 Azután elkészíttette az öntött medencét, amelynek egyik pereme a másik peremétől tízkönyöknyire volt, kör alakú és öt könyök magas volt, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül.
3 Alatta körös-körül bikaalakok voltak, könyökönként tíz-tíz, ezek vették körül a medencét. Két sorban helyezkedtek el a bikaalakok, amelyeket az öntvénnyel együtt öntöttek.
4 A medencét tizenkét bika tartotta: három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyik a hátsó részével fordult befelé, és ezeken volt a medence.
5 Egy tenyér volt a vastagsága, a pereme pedig kifelé hajlott, ahogy a poharak pereme, mint a liliomvirág. Háromezer bat víz fért bele.
6 Azután készíttetett tíz mosófazekat. Ötöt helyezett el jobb felől, ötöt pedig bal felől, hogy azokban mossák és öblítsék le azt, amit az égőáldozathoz előkészítettek. A medencében pedig a papok mosakodtak.
7 Készíttetett tíz arany lámpatartót is a megadott minta szerint, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől.
8 Készíttetett tíz asztalt is, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől. Készíttetett száz arany hintőedényt is.
9 Elkészíttette a papok udvarát, és egy nagy bekerített helyet. Ajtókat is csináltatott a bekerített helynek, és az ajtókat rézzel boríttatta be,
10 a medencét pedig jobb felől, délkeletre helyezte el.
11 Készített Hírám fazekakat, lapátokat és hintőedényeket.Ezzel befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából:
12 a két oszlopot és a két kerek oszlopfőt, amelyek az oszlopok tetején voltak, a két hálót az oszlopok tetején levő két kerek oszlopfő beborítására,
13 meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóra, az oszlopokon levő két kerek oszlopfő beborítására.
14 Elkészítette az állványokat és az állványokra a mosófazekakat,
15 a medencét és alá tizenkét bikát;
16 továbbá fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezt a fölszerelést tiszta rézből kellett elkészítenie Hírám mesternek az ÚR háza számára Salamon király megbízásából.
17 A Jordán környékén öntette ezeket a király az agyagos földben, Szukkót és Cerédá között.
18 Mindezt a fölszerelést nagy mennyiségben csináltatta Salamon, a réz roppant bősége miatt.
19 Elkészíttette Salamon a többi fölszerelést is az Isten házához: az aranyoltárt, az asztalokat, amelyeken a szent kenyerek voltak;
20 a lámpatartókat és azok mécseseit színaranyból, hogy ott égjenek rendeltetésük szerint a szentek szentje előtt;
21 a virágokat, a mécseseket és a koppantókat is aranyból, mégpedig színaranyból;
22 azután a késeket, hintőedényeket, kanalakat és szenesserpenyőket színaranyból, valamint a templom bejáratát, a szentek szentjébe nyíló ajtót és a templom szentélyébe vezető ajtót is aranyból.