Biblia egy év alatt

Nátán példázata

12 Az ÚR elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. ² A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. ³ A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt, mintha csak a leánya lett volna. ⁴ Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett.
⁵ Dávid nagy haragra lobbant az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő ÚRra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt elkövette! ⁶ A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt.
⁷ Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én kentelek föl Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből. ⁸ Neked adtam uradnak a házát, és öledbe adtam urad feleségeit. Neked adtam Izráel és Júda házát is. És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked. ⁹ Miért vetetted meg az ÚR szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki?! A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd; őt magát pedig meggyilkoltattad az ammóniak fegyverével! ¹⁰ Ezért nem távozik el soha a fegyver a házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen.
¹¹ Ezt mondja az ÚR: A tulajdon házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára elveszem, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. ¹² Te ugyan titokban cselekedtél, én azonban egész Izráel előtt, napvilágnál cselekszem meg ezt!
¹³ Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az ÚR ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az ÚR is elengedte vétkedet, nem halsz meg. ¹⁴ Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra, meg kell halnia a fiadnak, aki született neked.

Betsabé gyermeke meghal

¹⁵ Ezután hazament Nátán. Az ÚR pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. ¹⁶ Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. ¹⁷ Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. ¹⁸ A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! ¹⁹ Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt – felelték. ²⁰ Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az ÚR házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. ²¹ Akkor ezt kérdezték a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de most, hogy meghalt a gyermek, fölkelsz és eszel? ²² Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. ²³ De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.

Salamon születése, Rabbá elfoglalása

²⁴ Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét: bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült, és Salamonnak nevezték, az ÚR pedig a szeretetébe fogadta őt. ²⁵ Dávid Nátán prófétára bízta őt, aki Jedídjának nevezte az ÚR akarata szerint.
²⁶ Jóáb eközben az ammóni Rabbá ellen harcolt, hogy elfoglalja a királyi várost. ²⁷ De követeket küldött Jóáb Dávidhoz, és ezt üzente: Harcolok Rabbá ellen, és a vízivárost már elfoglaltam. ²⁸ Most azért gyűjtsd össze a hadinép többi részét, vedd ostrom alá a várost, és foglald el, különben én foglalom el a várost, és akkor rólam nevezik majd el. ²⁹ Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, Rabbá alá vonult, harcolt ellene, és elfoglalta. ³⁰ Levette királyuk fejéről a koronát, amely egy talentum súlyú aranyból készült, és drágakövekkel volt kirakva, és Dávid a saját fejére helyezte azt. A városból is igen sok zsákmányt vitt el. ³¹ A benne levő népet pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és vasfejszével dolgoztatta, meg téglaégető kemencékhez rendelte ki őket. Így járt el valamennyi ammóni várossal. Azután visszatért Dávid egész hadinépével együtt Jeruzsálembe.

Amnón és Támár

13 Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia. ² Amnón annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy szinte belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit is tehessen vele. ³ Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Sammának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt. ⁴ Ezt mondta neki: Mi az oka, hercegem, hogy napról napra levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes. ⁵ Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon! Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem! ⁶ Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára néhány süteményt, az ő kezéből szeretnék enni!
⁷ Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki valami ennivalót! ⁸ El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban volt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt. ⁹ Azután fogta a serpenyőt, és feltálalta neki, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki.
¹⁰ Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amelyet készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak. ¹¹ Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! ¹² Ő azonban ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatot! ¹³ Én hová menjek majd szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled. ¹⁴ De ő nem akart hallgatni rá, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált.
¹⁵ Utána azonban annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, eredj innen! ¹⁶ De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá, ¹⁷ sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót! ¹⁸ Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót. ¹⁹ Támár ekkor hamut hintett a fejére, és megszaggatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt.

Absolon megöleti Amnónt

²⁰ Akkor a bátyja, Absolon ezt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot! Ezután Támár magára hagyatva lakott testvérének, Absolonnak a házában. ²¹ Dávid király azonban meghallotta mindezeket, és nagyon megharagudott. ²² Absolon pedig nem szólt Amnónhoz sem jót, sem rosszat. De meggyűlölte Absolon Amnónt, mert erőszakot követett el a húgán, Támáron.
²³ Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az Efraimhoz tartozó Baal-Hácórban. Absolon meghívta a király valamennyi fiát. ²⁴ Absolon ugyanis a király elé járult, és ezt mondta: Éppen most nyírják szolgád juhait. Jöjjön el azért a király udvari embereivel együtt a te szolgádhoz! ²⁵ De a király ezt felelte Absolonnak: Ne menjünk el, fiam, mindnyájan, hogy ne legyünk a terhedre! És bár unszolta őt, nem akart elmenni, hanem megáldotta őt. ²⁶ Akkor ezt mondta Absolon: Ha nem jössz, akkor jöjjön el velünk Amnón, a testvérem! A király így felelt: Miért menjen el veled? ²⁷ De amikor unszolni kezdte Absolon, elengedte vele Amnónt és a többi fiát.
²⁸ Akkor Absolon megparancsolta a legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! ²⁹ Úgy is tettek Absolon legényei Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. A király fiai pedig mind felugrottak, öszvérre ültek, és elmenekültek.
³⁰ Még úton voltak, amikor ez a hír jutott el Dávidhoz: Megölette Absolon a király valamennyi fiát, egy sem maradt meg közülük! ³¹ Akkor fölkelt a király, megszaggatta a ruháját, és a földre feküdt. Szolgái is mind megszaggatott ruhában álltak mellette.
³² De megszólalt Jónádáb, Sammának, Dávid testvérének a fia, és ezt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait, mert egyedül Amnón halt meg. Föltett szándéka volt ez Absolonnak már akkor, amikor Amnón erőszakot követett el húgán, Támáron. ³³ Ne higgye azért az én uram, királyom, hogy a király valamennyi fia meghalt, mert csak Amnón halt meg.
³⁴ Absolon pedig elmenekült. Az őrálló legény föltekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik nyugat felől a hegyoldalon. ³⁵ Akkor ezt mondta Jónádáb a királynak: Ott jönnek a király fiai! Úgy történt, ahogyan megmondta szolgád. ³⁶ Amint befejezte szavait, már meg is érkeztek a király fiai, és hangos sírásba kezdtek. Maga a király és összes udvari embere is keserves sírásra fakadt.
³⁷ Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammíhúr fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig egyre csak gyászolta fiát. ³⁸ Absolon három esztendeig maradt Gesúrban, miután odamenekült.
³⁹ Dávid király végül felhagyott azzal a szándékával, hogy Absolon ellen vonuljon, mert megvigasztalódott Amnón halála miatt.

Jóáb ki akarja békíteni Dávidot Absolonnal

14 Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király gondolatai Absolonon járnak. ² Elküldött azért Jóáb Tekóába, hozatott onnan egy bölcs asszonyt, és ezt mondta neki: Tégy úgy, mintha gyászolnál: öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint egy olyan asszony, aki régóta gyászolja halottját! ³ Így menj be a királyhoz, és ezt meg ezt mondd neki! Jóáb ugyanis a szájába adta, hogy mit beszéljen.
⁴ A tekóai asszony bement a királyhoz, arcával a földet érintve leborult, és ezt mondta: Segíts rajtam, ó, király! ⁵ A király ezt kérdezte tőle: Mi a panaszod? Ő így felelt: Ó, jaj! Özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem. ⁶ Volt a te szolgálóleányodnak két fia, akik összevesztek a mezőn, és mivel nem volt, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat, és megölte. ⁷ Erre az egész nemzetség rátámadt a te szolgálóleányodra, és ezt mondták: Add ki a testvérgyilkost, hogy megöljük a testvéréért, akit meggyilkolt, sőt elpusztítjuk még az örökösét is! Így akarják kioltani még a megmaradt szikrát is, hogy ne maradjon a férjemnek se neve, se utódja a földön. ⁸ Akkor a király ezt mondta az asszonynak: Menj haza, én majd rendelkezem az ügyedben! ⁹ A tekóai asszony ezt felelte a királynak: Uram, királyom, a bűn terhe rám és családomra nehezedik, a király és az ő trónja azonban sérthetetlen! ¹⁰ Erre a király ezt mondta: Hozd ide elém, aki ellened szót emel, és nem bánt többé téged. ¹¹ Az asszony így felelt: Esküdj meg, ó, király, Istenedre, az ÚRra, hogy ne folytathassa a pusztítást a vérbosszúra vágyó, és ne pusztítsák el a fiamat! A király így felelt: Az élő ÚRra mondom, hogy egy haja szála sem görbül meg a fiadnak.
¹² De az asszony ezt mondta: Szabad még a te szolgálóleányodnak egy szót szólnia hozzád, uram, királyom? Ő így felelt: Beszélj! ¹³ Az asszony ezt mondta: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen? Hiszen a király, aki ezt a szót kimondta, maga is vétkes, mert nem hozatja vissza a király, akit eltaszított magától. ¹⁴ Mert bizony meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet összeszedni. De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon tőle eltaszítva. ¹⁵ Most, hogy bejöttem elbeszélni ezt a dolgot az én uramnak, a királynak, bizony ijesztgetett a nép. De azt gondolta a te szolgálóleányod: Beszélek én mégis a királlyal, hátha megteszi a király, amit a szolgálóleánya mond. ¹⁶ Biztosan meghallgatja a király, és megmenti szolgálóleányát annak a kezéből, aki fiammal együtt ki akar pusztítani az Isten tulajdon népe közül. ¹⁷ Még ezt is mondta a te szolgálóleányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz a számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled!
¹⁸ A király azonban megszólalt, és ezt mondta az asszonynak: Ne titkolj el előttem semmit, ha most kérdezek tőled valamit! Az asszony így felelt: Beszéljen csak az én uram, királyom! ¹⁹ A király ezt kérdezte: Nem Jóáb keze van mindebben? Az asszony így felelt: Az életemre mondom, uram, királyom, hogy nem lehet kitérni sem jobbra, sem balra az elől, amit az én uram, királyom mond. Valóban a te szolgád, Jóáb adott parancsot nekem, és ő adta mindezeket a szavakat a te szolgálóleányod szájába. ²⁰ Azért tette ezt a te szolgád, Jóáb, hogy a dolog más fordulatot vegyen. De az én uram bölcs, olyan a bölcsessége, mint az Isten angyaláé, mindent tud, ami az országban történik.