Biblia egy év alatt

Dávid megkíméli Saul életét

24 Ezután elvonult onnan Dávid, és Én-Gedí sziklavárában tartózkodott.
² Amikor visszatért Saul a filiszteusok üldözéséből, jelentették neki, hogy Dávid Én-Gedí pusztájában van. ³ Maga mellé vett Saul egész Izráelből háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és embereit a Zerge-szikláknál. ⁴ Amikor az út menti juhaklokhoz ért, volt ott egy barlang. Saul bement oda, hogy a szükségét elvégezze. Dávid pedig embereivel együtt éppen a barlang legmélyén tartózkodott. ⁵ Akkor az emberei ezt mondták Dávidnak: Nézd, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az ÚR, hogy kezedbe adja ellenségedet. Tégy vele, amit jónak látsz! Erre fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a sarkát. ⁶ Dávidnak azonban megesett rajta a szíve, miután levágta Saul köpenyének a sarkát, ⁷ és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek rá, hiszen az ÚR fölkentje ő! ⁸ Így fékezte meg Dávid az embereit, és nem engedte, hogy Saulra támadjanak. Saul pedig kiment a barlangból, és útjára indult. ⁹ Ezután Dávid is fölkelt, kiment a barlangból, és Saul után kiáltott: Uram, királyom! Saul ekkor hátratekintett, Dávid pedig arccal a földig hajolt, és leborult előtte.
¹⁰ Akkor ezt mondta Dávid Saulnak: Miért hallgatsz olyanok szavára, akik azt állítják, hogy Dávid a vesztedre tör?! ¹¹ Hiszen most a saját szemeddel láthattad, hogy kezembe adott az ÚR a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és ezt mondtam: Nem emelek kezet az én uramra, mert az ÚR fölkentje ő. ¹² Nézd csak, atyám, itt van a köpenyed sarka a kezemben. Amikor levágtam a köpenyed sarkát, nem gyilkoltalak meg. Értsd meg ebből, és lásd be, hogy nem akarok semmi rosszat vagy hűtlenséget elkövetni ellened, és nem vétkeztem ellened, bár te a vesztemre törsz, hogy elvedd az életemet. ¹³ Az ÚR tegyen igazságot köztünk, az ÚR álljon értem bosszút rajtad, de én nem emelek rád kezet. ¹⁴ Ahogy az ősi példabeszéd mondja: Gonoszoktól ered a gonoszság. Nem emelek hát kezet rád! ¹⁵ Ki ellen vonult ki Izráel királya? Kit üldözöl? Egy döglött kutyát vagy egy árva bolhát? ¹⁶ Legyen azért az ÚR a bíró, és tegyen igazságot közöttünk! Vizsgálja meg és perelje peremet, és szolgáltasson nekem igazságot veled szemben!
¹⁷ Miután Dávid mindezeket elmondta Saulnak, megkérdezte Saul: A te hangod ez, Dávid fiam? És Saul hangosan sírni kezdett. ¹⁸ Azután ezt mondta Dávidnak: Te igazabb vagy nálam, mert te jól bántál velem, bár én rosszul bántam veled. ¹⁹ Te most tudtomra adtad, milyen jót tettél velem: az ÚR a kezedbe adott, és mégsem öltél meg. ²⁰ Ha valaki rátalál ellenségére, sértetlenül bocsátja-e útjára? Jóval fizessen neked az ÚR azért, amit ma tettél velem! ²¹ Mert magam is tudom, hogy te biztosan király leszel, és te teszed majd Izráel királyságát maradandóvá. ²² Esküdj meg most az ÚRra, hogy ha meghalok, nem irtod ki utódaimat, és nem törlöd ki nevemet a nemzetségemből! ²³ Dávid megesküdött Saulnak. Saul akkor hazament, Dávid pedig embereivel együtt fölment a sziklavárba.

Sámuel halála. Nábál és Abígajil

25 Amikor Sámuel meghalt, összegyűlt egész Izráel, meggyászolták, és eltemették őt otthon, Rámában. Dávid pedig elindult, és elment Párán pusztájába.
² Élt egy ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Igen jómódú volt; háromezer juhot és ezer kecskét tartott. Éppen a juhokat nyírta Karmelban. ³ A férfit Nábálnak, a feleségét Abígajilnak hívták. Az asszony okos és szép, a férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káléb nemzetségéből való. ⁴ Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja, ⁵ elküldött tíz legényt. Ezt mondta Dávid a legényeknek: Menjetek el Karmelba, és ha megérkeztek Nábálhoz, köszöntsétek a nevemben békességgel. ⁶ Ezt mondjátok neki: Békesség neked, békesség házad népének, békesség mindenednek! ⁷ Most hallom, hogy juhaidat nyírják. Tudod, hogy amikor velünk voltak a pásztoraid, mi nem bántottuk őket. Semmijük sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg Karmelban voltak. ⁸ Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Nézz jóindulattal ezekre a legényekre, hiszen örömnapra érkeztünk. Adj azért ajándékot tehetséged szerint szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak!
⁹ Amikor megérkeztek Dávid legényei, elmondták mindezeket Nábálnak Dávid nevében, azután várakoztak. ¹⁰ Nábál azonban így válaszolt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, ki az az Isai fia? Olyan sok szolga van manapság, aki elszökött urától. ¹¹ Talán fogjam a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak vágtam le, és adjam olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók? ¹² Erre megfordultak Dávid legényei, és visszatértek. Amikor megérkeztek, elmondták neki mindezeket. ¹³ Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és felvonult Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.
¹⁴ Abígajilnak, Nábál feleségének azonban megmondta az egyik legény, hogy Dávid követeket küldött a pusztából, hogy áldással köszöntsék urukat, de ő rájuk förmedt. ¹⁵ Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem is volt bántódásunk, és semmink sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk. ¹⁶ Olyanok voltak nekünk éjjel-nappal, mint egy várfal, amíg a közelükben őriztük a nyájat. ¹⁷ Most már neked kell tudnod és látnod, hogy mitévő légy, mert kész a veszedelem urunk és egész háza népe ellen. De ő olyan megátalkodott ember, hogy nem lehet beszélni vele.
¹⁸ Akkor Abígajil sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta. ¹⁹ A legényeinek ezt mondta: Menjetek előttem, én is megyek utánatok. De a férjének, Nábálnak nem szólt semmit. ²⁰ Amikor a szamáron ülve egy hegy takarásában ment lefelé, Dávid éppen szembejött lefelé embereivel együtt, és hirtelen összetalálkozott velük. ²¹ Dávid azt mondta: Bizony, hiába vigyáztam ennek az embernek mindenére a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé, mert ő a jót rosszal viszonozta. ²² Úgy bánjon Isten Dávid ellenségeivel most és mindenkor, hogy reggelre egyetlen férfit sem hagyok meg mindabból, ami az övé! ²³ Amikor Abígajil megpillantotta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult. ²⁴ Lábai elé borult, és ezt mondta: Uram, én vagyok a bűnös! Hadd szóljon mégis hozzád szolgálóleányod, és hallgasd meg szolgálóleányod szavát! ²⁵ Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, hát bolondságot csinál. A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél. ²⁶ Most pedig, uram, az élő ÚRra és az életemre mondom, hogy az ÚR tartott téged vissza a vérontástól és attól, hogy te magad állj bosszút. Úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és akik vesztedre törnek, uram! ²⁷ Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt! ²⁸ Bocsásd meg azért szolgálóleányod hibáját, mert a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az ÚR, hiszen az ÚR harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz. ²⁹ És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők erszényébe lesz kötve Istenednél, az ÚRnál. Ellenségeid életét pedig parittyája közepéből hajítja el. ³⁰ Ha majd az ÚR véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged, ³¹ akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és te magad álltál bosszút, uram! És ha majd az ÚR jót tesz veled, uram, ne feledkezz meg szolgálóleányodról!
³² Akkor ezt mondta Dávid Abígajilnak: Áldott az ÚR, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. ³³ Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy én magam álljak bosszút. ³⁴ Bizony, az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem jössz elém sietve, akkor reggelre egyetlen férfi sem maradt volna Nábál házában! ³⁵ Azután átvette Dávid az asszonytól, amit hozott, és ezt mondta neki: Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam.
³⁶ Amikor Abígajil visszaérkezett Nábálhoz, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál jó hangulatban volt, de annyira részeg, hogy az asszony egyáltalán nem mondott el neki semmit egészen reggelig. ³⁷ Reggel azután, amikor Nábál kijózanodott, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és szinte kővé dermedt. ³⁸ Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az ÚR Nábált, és meghalt.
³⁹ Amikor meghallotta Dávid, hogy meghalt Nábál, így szólt: Áldott az ÚR, mert perbe szállt helyettem Nábállal, aki gyalázott engem; visszatartotta szolgáját a gonoszságtól, és visszafordította az ÚR a gonoszságot Nábál fejére! Azután üzenetet küldött Dávid Abígajilnak, hogy el akarja venni feleségül.
⁴⁰ Dávid szolgái elmentek Abígajilhoz Karmelba, és így szóltak hozzá: Dávid küldött bennünket hozzád, mert el akar venni feleségül. ⁴¹ Az asszony fölkelt, arccal a földre borult, és ezt mondta: A te szolgálóleányod rabszolga lesz, és uram szolgáinak a lábát fogja mosni. ⁴² Azután Abígajil sietve készülődött, és szamárra ült, öt cselédlány kísérte. Elment Dávid követeivel, és a felesége lett.
⁴³ A jezréeli Ahínóamot már korábban elvette Dávid, így ez a kettő lett a felesége. ⁴⁴ Saul pedig a leányát, Míkalt, Dávid feleségét a Gallímból való Paltíhoz, Lajis fiához adta.

Dávid újból megkíméli Saul életét

26 A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: Dávid a Hakílá-halmon rejtőzik, a sivatagtól keletre. ² Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában. ³ Saul a Hakílá-halmon, a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor megtudta, hogy Saul utánajött a pusztába, ⁴ kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul.
⁵ Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott. ⁶ Dávid ekkor megkérdezte a hettita Ahímelektől és Abísajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abísaj így felelt: Én elmegyek veled. ⁷ Amikor Dávid és Abísaj éjjel bement a hadinép közé, látták, hogy Saul ott fekszik és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe szúrva ott van a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt.
⁸ Akkor ezt mondta Abísaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz a lándzsámmal! Egyetlen döfés is elég, másikra már nem lesz szükség! ⁹ Dávid azonban ezt felelte Abísajnak: Ne öld meg, mert ki emelhet büntetlenül kezet az Úr fölkentjére?! ¹⁰ Majd ezt mondta Dávid: Az élő Úrra mondom, hogy megveri őt az Úr: vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el. ¹¹ Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizeskorsót, és menjünk! ¹² Fogta hát Dávid a lándzsát meg a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hiszen mindenki aludt, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.

Dávid és Saul ismét kibékül

¹³ Ezután átment Dávid a túlsó oldalra, megállt messze a hegy tetején, úgyhogy nagy volt a távolság köztük. ¹⁴ Így kiáltott Dávid a hadinépnek és Abnérnak, Nér fiának: Abnér, nem válaszolsz? Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltozol a királynak? ¹⁵ Dávid ezt felelte Abnérnak: Te lennél az az ember, akihez fogható nincsen Izráelben? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Hiszen bement valaki a nép közül, hogy megölje uradat, a királyt! ¹⁶ Bizony, nem végezted jól a dolgodat! Az élő Úrra mondom, hogy halál fiai vagytok, mert nem őriztétek uratokat, az Úr fölkentjét! Nézd csak meg, hová lett a király lándzsája és a vizeskorsó a feje mellől?
¹⁷ Saul megismerte Dávid hangját, és ezt kérdezte: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram, királyom. ¹⁸ Miért üldözi szolgáját az én uram? – kérdezte. – Mit követtem el, vagy miféle gonoszságon járna az eszem? ¹⁹ Most azért hallgassa meg, uram, királyom, szolgájának a szavát! Ha az Úr ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az Úr átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek! ²⁰ Ne hulljon azért vérem a földre az Úr színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken. ²¹ Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen megkímélted ma az életem! Bizony, ostoba voltam, és súlyos hibát követtem el. ²² Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el! ²³ Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. ²⁴ Ahogy én ma megkíméltem a te életed, úgy kímélje meg az én életemet is az Úr, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól! ²⁵ Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. Akkor Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért a maga lakóhelyére.